Kézművesség

A japán festészet is más jellegű, gyakoriak az olyan cselekményes, erőszakos jelenetek, amelyek mélységesen idegenek a kínaiaktól. A japánok kifinomult művészetszemlélete az élet szinte valamennyi mozzanatát áthatotta: művészetté emelték a teaszertartást vagy a virágok elrendezését. A japánoknak az aprólékos kézművesség iránti szeretete a mindennapi élet tárgyaiban is megmutatkozik, példa erre a necuke, az a díszesen megfaragott apró kapocs, amellyel az orvosságos dobozkát és hasonló holmikat a férfiak derékövéhez erősítették.

A festők a merész, egyszerű színeket és az éles, eleven körvonalakat kedvelték, ezek láthatók selyemtekercseiken, paravánjaikon. Az utóbbiak azért fontosak, mert a szinte bútor – és díszítés – nélküli japán házak kevés berendezési tárgya közé tartoznak. Ilyen környezetben csak még feltűnőbbek, hatásosabbak voltak a paravánok aranyozott felületei.

Nyugaton a japán művészet legismertebb és legnagyobb hatást keltő alkotásai a színes fametszetek. Ezek a XVIII. századtól készültek úgy, hogy a művész festett vázlatát nedvesen rányomták egy csiszolt fafelületre, majd a rajzot kivésték és tussal kiszínezték. Ettől kezdve hosszú időn át annyi másolatot készíthettek róla, amennyit csak akartak.

A békés Tokugava-korszakban, amikor a városi élet virágzott, a fametszetek a hétköznapi életből vették témájukat, máskor színházi vagy szerelmi jeleneteket ábrázolták. A japán arisztokrácia nem becsülte sokra ezeket a fametszeteket, túl népszerűnek tartotta őket. Nyugaton, a XIX. század második felétől azonban erős hatással voltak a festészet fejlődésére, és a japán mesterek napjainkra elfoglalhatták méltó helyüket az egyetemes művészettörténetben.